Szigetszentmiklósi összefogás a gátakon
Szigetszentmiklóson Szabó József polgármester (Fidesz) és Bóna Zoltán választókerületi elnök folyamatosan részt vesz az árvízi védekezésben.
Dátum: 2013-06-10 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:11.632828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szigetszentmiklósi gát védelméről eddig 1100 önkéntes gondoskodott. A kormány hétfőn tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet. Pest megyében a szigetszentmiklósi, a ráckevei és az érdi járás közigazgatási területére is vonatkozik a veszélyhelyzet. A veszélyhelyzet kihirdetésével rendkívüli intézkedéseket vezettek be az erőforrások koncentrálása, a védekezés hatékonyságának növelése, az állampolgárok életének, egészségének, vagyonának biztonsága érdekében.
Ezek keretében lehetőség nyílik többi között polgári védelmi szolgálat elrendelésére, a veszélyeztetett lakosság kitelepítésére, a védekezéshez szükséges munkagép, jármű igénybevételére, a veszélyeztetett területen a járműforgalom, illetve a veszélyeztetett területre történő belépés, beutazás korlátozására, továbbá arra, hogy a védekezéshez szükséges ingatlanokat a védekező erők használják.