Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Csak az együttműködés és az összefogás vezethet sikerre"

A következő napokban még nehezebb lesz a helyzet az árvízi védekezésben a belügyminiszter szavai szerint. Pintér Sándor hétfőn a parlamentben arra kérte a védekezésben résztvevőket, hogy "ne fáradjanak, figyelmük ne csökkenjen".


Dátum: 2013-06-10 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:15.502531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pintér Sándor napirend előtti felszólalása a Parlamentben

Emlékeztetett: a rendkívüli időjárás hatására soha nem látott és nem tapasztalt árhullám vonul le a Dunán. A szomszédos országok adatai alapján június 4-én hirdetett veszélyhelyzetet a kormány. A miniszterelnök és a katasztrófavédelem vezetője a helyszínen, a honvédelmi miniszter a honvédség köreiben, a belügyminiszter pedig a központi irányításban veszi ki a részét a védekezésből.

Pintér Sándor elmondta: 40-43 centivel magasabban tetőzött a Duna, mint a valaha volt legmagasabb vízszint, ennek ellenére fő védmű nem szakadt át. Közlése szerint a legnehezebb a helyzet Győrújfalunál volt, illetve Pilismarótnál jelenleg is az, ahol mozog az ideiglenes gát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3913, 'source_type': 'media', 'source_id': 10844, 'target_type': 'article', 'target_id': 128319, 'relation_type': 'describes'}