Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több palesztin diák tanulhat hazánkban

A betlehemi Születés templomának felújításáról és a Magyarországon tanuló palesztin hallgatók számának növeléséről volt szó többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Ziad Bandak miniszter, Mahmúd Abbasz palesztin elnök keresztényügyi tanácsadója hétfői budapesti megbeszélésén.


Dátum: 2013-06-10 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:16.923256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő helyettese a találkozó után újságírók előtt emlékeztetett arra, hogy a betlehemi Születés templomának javítási munkálatait a magyar kormány 100 ezer euróval segíti.

Magyarország a kereszténységet a Szentföldről kapta, ezért a kormány fontosnak tartotta, hogy a külföldi államok közül elsőként hozzájáruljon a bazilika felújítási munkálataihoz - emelte ki Semjén Zsolt.

Kitért arra is, hogy eddig kilenc palesztin diákot támogatott ösztöndíjjal a magyar kormány, most számukat tizenegyre emelik.

Ziad Bandak rámutatott, hogy Magyarország elsőként segítette a Születés templomának felújítását, és ezt a példát követték később más államok is.

A keresztényügyi tanácsadó elmondta: a találkozón megbeszélték azokat a témákat, amelyek a két ország kölcsönös együttműködését elősegíthetik. Példaként az oktatás mellett gazdasági és egyházi témákat említett.

Kapcsolódó elemek