Fontos a megelőzés és a családok anyagi terheinek csökkentése
Kaposvár önkormányzata az idén is támogatja a méhnyakrák elleni védőoltás beadását. HPV vírus elleni életmentő vakcinát vásárolnak 167 kaposvári leánygyermek részére, 3,5 millió forintért - tájékoztatta a város polgármestere hétfőn az MTI-t.
Dátum: 2013-06-10 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:22.261290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szita Károly (Fidesz-KDNP) közleményében rámutatott: azért tartották meg ez az önként vállalt támogatási formát, mert a kezelésnél fontosabbnak tartják a megelőzést és a családok anyagi terheinek csökkentését.
A politikus kitért a jövő generáció iránti felelősségérzetre is. A Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnökeként ezért is kezdeményezte, hogy az állam járuljon hozzá a méhnyakrák elleni vakcina megvásárlásához.
Mint írta, Szócska Miklóssal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárával folytatott tárgyalás eredményeként a szaktárca vezetője arról tájékoztatta, hogy felmérést végeznek az oltás kötelező bevezetéséről és annak támogatásáról.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy Kaposvár önkormányzata 2008-ban döntött arról, hogy minden, 13. életévét betöltött kaposvári leánygyermek családja - jövedelemtől függően - anyagi segítséget kap, a háziorvosok pedig ingyen adják be a vakcinát.
A három vakcinából álló védőoltás-sorozat jelenleg nem részesül társadalombiztosítási támogatásban, így több mint 50 ezer forintba kerül - közölte Szita Károly, hozzátéve: az önkormányzati döntésnek köszönhetően a legrászorultabbaknak azonban csak négyezer forintot kell fizetniük. A polgármester közleménye szerint az elmúlt években e támogatási rendszer révén ezer kaposvári leánygyermek kapta meg a védőoltást.