Köszönet Horvátország és Szlovákia szolidaritásáért
Martonyi János külügyminiszter megköszönte Vesna Pusic horvát miniszterelnök-helyettesnek, külügyminiszternek és Peter Weiss budapesti szlovák nagykövetnek, hogy a két szomszédos ország kormánya kifejezte szolidaritását Magyarországgal és érdeklődött az árvízi védekezésről - közölte a Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2013-06-10 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:23.770712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a tárcavezető vasárnap beszélt telefonon a nagykövettel, hétfőn pedig a horvát külügyminiszterrel. Peter Weiss segítséget ajánlott a műszaki mentésben, amit a magyar külügyminiszter nagyra értékelt. Az egyeztetés alapján a magyar és a szlovák árvízi operatív szervek felvették a kapcsolatot.
A horvát tárcavezetővel folytatott megbeszélésen a Duna déli szakaszára később eljutó áradás miatt a külügyminiszterek további kölcsönös informális tájékoztatást tartottak szükségesnek.
A magyar szervek a horvát partnerekkel is figyelemmel kísérik az árhullámot, és szükség szerint koordinálják a védekezési feladatokat, a kölcsönös segítségnyújtást - áll a közleményben.