Veszélyhelyzet: hozzájárult a Ház a meghosszabbításhoz
Hozzájárult a parlament az árvízi veszélyhelyzet meghosszabbításához hétfőn.
Dátum: 2013-06-10 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:24.119387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pintér Sándor belügyminiszter indítványának egyhangú elfogadásával az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a múlt kedden a Duna áradása miatt elrendelt veszélyhelyzetet július 19-éig meghosszabbítsa.
A kabinet a múlt héten Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére, Pest megyében a szobi járás, a váci járás, a dunakeszi és a szentendrei járás területére, valamint Budapestnek a Duna-part menti területeire hirdetett veszélyhelyzetet.
Veszélyhelyzetben a településeken a katasztrófavédelmi munka irányítását a polgármestertől a katasztrófavédelem területi vezetője által kijelölt megbízott veszi át, korlátozható a járműforgalom, valamint a lakosság közterületi tartózkodása, továbbá szükséges esetben elrendelhető a kitelepítés is. Veszélyhelyzetben emellett ideiglenes polgári védelmi szolgálat rendelhető el.