Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közvetlenül irányítja a fővárosi önkormányzat a Margitszigetet

A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget, miután az Országgyűlés hétfőn 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A gépjárműadót és a környezetterhelési díjat továbbra is a XIII. kerület szedheti be.


Dátum: 2013-06-10 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:27.351698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eddig a XIII. kerülethez tartozó terület Navracsics Tibor indoklása szerint kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken.

A tárcavezető kiemelte: a közvetlen fővárosi irányítással biztosítható, hogy a Margitszigetet érintő fejlesztések szervesen illeszkedjenek a Budapestet érintő nagyszabású koncepciókba.

A törvénymódosítás szerint a Margitsziget esetében a fővárosi önkormányzat lesz a meghatározott feladat- és hatáskörökben eljárni jogosult hatóság, továbbá a helyi önkormányzati feladatokat szintén a főváros veszi át. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a területen található ingatlant nem lehet lakóhelyként bejelenteni.

Rögzítették egyúttal a XIII. kerület megváltozott határát, egyértelművé téve ugyanakkor, hogy a Margitszigeten a továbbiakban is a kerületi önkormányzat szedi be a gépjárműadót és a környezetterhelési díjat.

A fővárosi önkormányzatnak korábban nem volt közvetlenül irányított közigazgatási területe.

A most elfogadott törvénymódosítás június 30-án lép hatályba.

Kapcsolódó elemek