Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra elfogadta a Ház az infotörvény módosítását

Újra elfogadta a parlament kedden a közérdekű adatközlést újraszabályozó, az információszabadságról szóló törvény módosítását, amelyet Áder János köztársasági elnök májusban visszaküldött megfontolásra az Országgyűlésnek.


Dátum: 2013-06-11 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:40.993523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újbóli - 225 igen, 78 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett meghozott - jóváhagyással kikerült az előterjesztésből az a passzus, hogy a közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet a számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést és -kezelést.

Ehelyett az szerepel a törvénymódosításban, hogy a közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának átfogó, számlaszintű, illetve tételes ellenőrzésére irányuló adatmegismerésekre külön törvények rendelkezései az irányadók. Ha elutasítják az adatkérést, az igénylő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál vizsgálatot kezdeményezhet.

Kapcsolódó elemek