Közös felhívással indult el Békésben az összefogás adománygyűjtése
Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke és a XIII. Sörfesztivál és Csülökparádé főszervezője közös felhívással kezdte meg Békés megyében az adománygyűjtést.
Dátum: 2013-06-11 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:43.410059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Igaz, nem mehet ki mindenki a gátakra segíteni, de az itthon maradtak is csatlakozhatnak Magyarország összefogásához! Magyarország egyik legnagyobb rendezvényén, a XIII. Sörfesztivál és Csülökparádén, 2013. június 13-16. között mind a főbejáratnál, mind a Sportcsarnokban a Békés Megyei Önkormányzat standjánál egy-egy gyűjtő urna kerül kihelyezésre, ahová a szervezők várják a felajánlásokat, legyen az pár száz forint, vagy nagyobb összeg. Mind a megyei Közgyűlés, mind a Bora Kft. száz-százezer forintot ajánlott fel a gyűjtéshez.
A kezdeményezők várnak és hívnak minden megyei céget, vállalatot, hogy csatlakozzon hozzájuk, és amennyiben nagyobb összeget fizet be a központi 1357 adományvonalra, jelezze azt a [email protected] e-mail címen vagy 06-66-441-156-os telefonszámon. A fesztivál helyszínén összegyűlt felajánlásokat, mint Békés megye felajánlását, egyben utalják át a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács számlaszámára.