Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megérkezett Győrújfalura a hazatérők első csoportja

Percekkel a kitelepítés délután két órai befejeződése után már vagy tucatnyi helyi érkezett meg a szigetközi Győrújfalura - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.


Dátum: 2013-06-11 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:48.796210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott a település polgármesteri hivatala előtt tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy hősies, nagyon kemény küzdelem volt a gáton, s ennek eredménye, hogy a megyei védelmi bizottság és az önkormányzat meghozta a visszatérést lehetővé tevő döntést.

Sallai Péter ezredes, a katasztrófavédelem megyei igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ugyanolyan szervezett lesz a visszatelepítés, mint péntek este a kitelepítés volt. Percekkel később megérkezett az a busz, amely a győrújbaráti sportcsarnokból az ott elhelyezett tucatnyi győrújfaluit hozta haza.

Németh József, a regionális vízügyi igazgatóság vezetője arról beszélt: a tetőzéshez képest Győrben már két métert apadt a Mosoni-Duna szintje, jelentősen csökkent a gátak terhelése, szinte nincsenek már olyan árvízi jelenségek, amelyek ellen küzdeniük kellene.

Kovács Ferenc ezredes, a győri 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka, aki a gáton dolgozó katonákat irányította az elmúlt napokban, elmondta, hétfőn este megkezdődött a korábban a faluban védekező katonák áthelyezése a Duna alsó szakaszára. Egy 400 fős egység még az utómunkákat végzi várhatóan csütörtök estig.

Kara Ákos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az eseményen köszönetet mondott mindazoknak, akik a sikeres árvízi védekezésért dolgoztak. "Közösen elvégzett nagyon-nagy munka volt, ami jól összekovácsolja a közösséget" - fogalmazott.

Nagy Imre Attila, Győrújfalu független polgármestere azt hangsúlyozta, a sikerhez szükség volt úgy a helyiek, mint a máshonnan érkezett önkéntesek és a hivatásosok támogatására, akaratára, szeretetére is.

Kapcsolódó elemek