Több száz zalai önkéntes és hivatásos a gátakon
Több száz zalai önkéntes és hivatásos állományú dolgozó vesz részt jelenleg is a dunai árvízi védekezésben; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zalai igazgatósága pedig több ezer liter lefoglalt üzemanyagot juttatott el a honvédséghez - számolt be a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke keddi, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2013-06-11 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:50.132676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a keddi adatok szerint 153 hivatásos zalai tűzoltó vesz részt a védekezésben. Közülük kilenc tiszt irányítói feladatot lát el. Karitatív szervezetek pedig 270 zalai önkéntest indítottak útnak az utóbbi két napban a Dunához.
Keddre virradó éjjel érkezett haza a Zala Mentőcsapat 21 tagja, pénteken és szombaton pedig egy századnyi szabadnapos vagy szabadságról visszahívott zalai rendőr is segítette a munkálatokat. Ők most mindannyian "erőt gyűjtenek", és készenlétben állnak az esetleges újabb bevetésre.
A hivatásos és önkéntes erők mellett a NAV Zala megyei Pénzügyőri Igazgatósága két ütemben, összesen 17 500 liter, lefoglalt üzemanyagot juttatott el a Magyar Honvédségnek a helyszínre - mondta a kormánymegbízott.
Rigó Csaba azt is hozzátette, hogy Zalában továbbra is naponta összesítik a hivatásos állományú és az önkéntesek által felajánlott erőket, eszközöket, amelyeket központi döntés alapján bármikor elindíthatnak az árvízi védekezésre.
Cselényi Attila, a Zala Mentőcsapat vezetője a tájékoztatón elmondta, tagjaik túlnyomó többsége önkéntes, megalakulásuk óta ez volt az első éles bevetésük. Értékelése szerint jól vizsgáztak. Csaknem egy héten át segítettek a gátak erősítésében a Mosoni-Dunánál, szombat hajnalban pedig Győrújfaluba vezényelték őket, az áradás legkritikusabb időszakában - tette hozzá.