Módosíthatja a Fővárosi Közgyűlés a taxirendeletet
A taxirendelet módosításáról, az új közterület-használati díjakról és több kulturális intézmény vezetői posztjának pályáztatásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés, és újra tárgyal a Tormay Cécile köz elnevezéséről.
Dátum: 2013-06-12 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:59.628331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A taxirendelet módosítása a május végi ülés napirendjén is szerepelt, a javaslat enyhítette volna a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozást, továbbá meghosszabbította volna a járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezések betartásának határidejét. Az indítványt a főpolgármester akkor visszavonta, indoklása szerint még egy egyeztetésre volt szükség a járművek korára vonatkozóan.
Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére újratárgyalják a Tormay Cécile íróról, műfordítóról történő közterületi elnevezést is. A közgyűlés az előző ülésén döntött az elnevezésről, amely ellen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége másnap tiltakozott, jelezve: Tormay Cécile antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és számos gondolatát irányadónak tartották "a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai".
A képviselők dönthetnek az új közterület-használati díjakról, továbbá arról, hogy a továbbiakban inflációkövetővé tegyék őket. A testület napirendjén szerepel hat fővárosi társaság vezetőjének tavalyi prémiuma, valamint az a javaslat is, amely szerint Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságra nevezik át Budapest Főváros Közterület-felügyeletét és bővítik a feladatkörét. A közgyűlés előtt lesznek a Vígszínház, a Budapesti Operettszínház és a Budapesti Történeti Múzeum vezetői posztjának pályáztatására vonatkozó indítványok is.