Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: Szükséges a nyilvánosság szélesítése

A bíróságok nyilvánosságának erősítését szorgalmazta Darák Péter, a Kúria elnöke és Navracsics Tibor igazságügy-miniszter egy szakmai konferencián Budapesten szerdán.


Dátum: 2013-06-12 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:12:03.158330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főbíró leszögezte: a jogállamiság fontos garanciája, hogy az ítélkező bíró folyamatosan szem előtt legyen, ehhez járul hozzá a nyilvánosság érvényesülése a bírósági határozatokkal, tárgyalásokkal kapcsolatban. A nyilvánosság nem rendelhető alá a személyiségi jogoknak - hangsúlyozta Darák Péter, aki szerint több éves csend után tovább kell lépni ebben a kérdésben.

Navracsics Tibor azt emelte ki, hogy szükséges a nyilvánosság szélesítése, hiszen ez képes megnyitni az igazságszolgáltatás zárt rendszerét. Elmondta: egy készülő törvénymódosítások nyomán még idén több mint 200 millió forintot, jövőre több mint 600 milliót, a következő öt éve alatt pedig összesen ötmilliárd forint többlettámogatást kap az igazságszolgáltatás.

Kapcsolódó elemek