Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hoppál: Magyarország szerint Bajnai a bukott diák

A Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 és PM nincs abban a helyzetben, hogy bárkiről erkölcsi vagy szakmai bizonyítványt állítson ki - reagált Szabó Tímea (PM) szerdai sajtótájékoztatójára Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2013-06-12 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:12:09.421555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hoppál Péter portálunknak küldött közleményében kiemeli: a magyar emberek azok, akik kiállíthatnak bárkiről is bizonyítványt, és a Gyurcsány-Bajnai-kormányról már kiállították: 2010-ben elzavarták azokat, akik tönkretették az országot, tönkretették az oktatási rendszert, pedagógusok tízezreit tették utcára, analfabéta és munkanélküli fiatalok tömegét engedték ki az iskolapadból.

Bajnai ma is a pedagógusok szemébe hazudik, béremeléssel hitegeti őket, amin még Gyurcsány Ferenc is nevet, szerinte Bajnai Gordon azért mond ilyeneket, mert a tanárok ezt szeretnék hallani és ki akarja ,,elégíteni őket ezekkel a szövegekkel" - jegyzi meg, hozzátéve, hogy a Fidesz-kormány kisiskolák százait és pedagógusi munkahelyek ezreit mentette meg annak köszönhetően, hogy az állam átvállalta az iskolák fenntartását a kistelepülésektől. A szóvivő egyúttal annak a reményének ad hangot, hogy az egészségügyi dolgozók bérrendezéséhez hasonlóan hamarosan a pedagógusok bérrendezése is megkezdődhet.

Kapcsolódó elemek