Pellengéren a házasságtörők
A vietnami Danang városában a hagyományos értékeket féltő helyi hatóságok a házasságtörők kipellengérezéséről döntöttek. Tran Dinh Thich járási rendőrfőnök szombaton bejelentette: a jövőben közzé teszik a médiában azoknak a nevét, akiket házasságtörésen kapnak.
Dátum: 2003-08-09 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:30.595688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek szellemében a rendőrség és a helyi kormányzat rendszeres ellenőrzéseket tart a "pihenőházakban", vagyis olcsó motelek néhány órára kiadott szobáiban, hogy "kisöpörjék a közvéleményt aggasztó társadalmi bűnöket" - idézte a rendőrfőnök szavait a Thanh Nien című napilap. Amennyiben állami alkalmazottak lépnek félre, tettüket jelentik munkahelyüknek is. A "pihenőházak" ezrével terjedtek el egész Vietnamban, hogy helyet biztosítsanak azon párok légyottjainak, akik megpróbálják megkerülni a "törvénytelen" együttéléssel és a házasság előtti szexszel kapcsolatos tabukat a konzervatív dél-kelet-ázsiai országban - jegyzi meg a Reuters.
MTI - fidesz.hu