Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Budapesten elmúlt a veszély

A fővárosban túlságosan nem fog elhúzódni a szúnyogirtás, fertőtlenítés, takarítás folyamata. A főpolgármester közölte, hogy 645 centiméternél vehetik újra birtokba az autósok az alsó rakpartokat, ez június 18-a körül várható.


Dátum: 2013-06-13 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:12:15.647551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában

Budapesten elmúlt a veszély, most a takarítás, fertőtlenítés feladata van hátra – mondta Tarlós István a Ma reggelben. A főpolgármester közölte, hogy sokaknak szeretne köszönetet mondani, a katasztrófavédelemnek, a honvédségnek, az önkénteseknek és a budapestieknek a fegyelmezett magatartásáért.

Tarlós István elmondta, hogy a helyreállítást Bakondi György vezényli, s a Fővárosi Közterület-fenntartó  fogja végrehajtani. Budapesten egyébként túlságosan nem fog elhúzódni a szúnyogirtás, fertőtlenítés, takarítás folyamata. A főpolgármester közölte, hogy 645 centiméternél lehetséges, az alsó rakpartok visszaadása, így erre 17-e, 18-a körül kerülhet sor.

A főpolgármester az M1 reggeli műsorában ismertette az MTA szakvéleményét a Római-parti mobilgátról. A szakvéleményből kiderül, hogy a bizottság elfogadja a parti árvízvédelmi fal beruházási koncepcióját. A mobilgát egyébként külföldön és Szentendrén is jól vizsgázott. Tarlós közölte, hogy gondolkodnak mobilgát megvalósításán a Margitszigeten is.

Tarlós István emlékeztetett arra, hogy 2011-ben átvizsgáltatta a Duna parti védműveket; nem volt pozitív a bizonyítvány, és kisebb korrekciókat el is végeztek, de most ismét lesz egy nagy felülvizsgálat, amit 1-2 hónap alatt elvégeznek. A főpolgármester közölte: az állandó védmű állapota a Margit híd környékén megkérdőjelezhető, nem tudjuk, hogy a mellvédfalak milyen állapotban vannak. Hozzátette: a Római-parton a Király útja-Nánási út vonalában húzódó állandó védművet is meg fogjuk erősíteni, párhuzamosan a mobilvédmű kialakításával. A főpolgármester közölte azt is, hogy a mobilgátra már van 3,5 milliárd forint, és Orbán Viktor kilátásba helyezte ennek az összegnek a kiegészítését.

A Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésével, majd az azt követő hírekkel kapcsolatban Tarlós István két félreértést is eloszlatott a Ma reggelben.

Egyrészt közölte: pontatlan és félrevezető az a hír, hogy a fővárosi önkormányzat intézményeiben 3,2 milliárdos kár keletkezett az árvíz miatt. Az igazság az, hogy a védekezés költségeivel együtt ennyi az a pénz, amit a vis maior keretből igényeltek - hangsúlyozta.

Másrészt a főpolgármester közölte: slendrián megfogalmazás az, hogy a BKV-nál 9 milliárdos veszteségre számítanak. Tarlós István azt mondta: ez nem működési veszteség, hanem abból fakad, hogy több évtizedig nem foglalkoztak az amortizációs visszapótlással. A főpolgármester hangsúlyozta: működési, finanszírozási problémája nem lesz a BKV-nak. Arra is kitért, hogy Varga Mihállyal egyeztetett és megállapodtak: „június végéig 10 milliárdot kapunk, további 7 milliárdot július közepéig, és még 7 milliárdot augusztus 15-ig”.

Tarlós István arról is beszámolt, hogy valószínűleg július 1-jén Orbán Viktorral egy közös sajtótájékoztatót tartanak majd a budapesti fejlesztésekről.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3377, 'source_type': 'media', 'source_id': 10880, 'target_type': 'article', 'target_id': 128474, 'relation_type': 'describes'}