Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült a kormány infokommunikációs stratégiája

A digitális infrastruktúra fejlesztését, a társadalom digitális írástudásának növelését, a vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységének támogatását, valamint a digitális állam kialakítását célozza a kormány következő évekre szóló infokommunikácós stratégiája - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára az Információs Társadalom Parlamentje elnevezésű rendezvényen csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2013-06-13 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:12:19.767929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette, hogy a 2014-20-as uniós tervezési ciklusra szóló cselekvési terv hamarosan nyilvánosságra kerül, és társadalmi vita keretében lehet majd hozzászólni.

A dokumentum - amely hazai kis és nagyvállalatokkal, multinacionális cégekkel, valamint érdekvédelmi szervezetekkel együttműködve készült - meghatározza az infokommunikációs stratégia következő hét évre szóló forrásfelhasználását és a fejlesztés fő irányait - fejtette ki az államtitkár.

Kapcsolódó elemek