Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már 250 ezren igényeltek magyarigazolványt

Ez idáig már csaknem 250 ezer határon túli magyar igényelt magyarigazolványt, a Belügyminisztérium több mint 40 ezret már elkészített az okmányokból, és folyamatosan adják át a megyei közigazgatási hivatalokban - közölte pénteken Miskolcon a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.


Dátum: 2002-03-22 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:01.840106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó Tibor utalt arra, hogy a felvidéki magyarok közül már több mint 25 ezren vehették át az okmányt, minden gond nélkül.

Orosz Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője arról szólt, hogy Kassa, Rozsnyó és vonzáskörzetük, valamint a Bodrogköz szlovákiai részén élők közül eddig csaknem kétezren kértek igazolványt, és közülük mintegy ötszázan kapták már meg Miskolcon a dokumentumot.

A zömmel magyarok lakta Királyhelmec polgármestere úgy vélte: a kedvezménytörvény, a magyarigazolvány erősíti a nemzettudatot, az összetartozást. Ugyanakkor a határon túlra került magyarok szülőföldjükön akarnak élni, boldogulni, ott akarnak magyarok lenni - fogalmazott Pásztor István.

Kapcsolódó elemek