Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az FBI nyomoz a jordán robbantás ügyében

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI ügynökei vezetik majd azt nyomozást, amelyet az iraki hatóságok indítottak a Jordánia bagdadi nagykövetsége ellen csütörtökön végrehajtott pokolgépes merénylet ügyében.


Dátum: 2003-08-09 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:31.905934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BBC internetes oldalán szombaton közölt hír szerint Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója kijelentette: az FBI minden tőle telhetőt elkövet majd, hogy segítsen a helyi hatóságoknak felkutatni a merénylet elkövetőit. Bár eddig senki nem vállalta a 17 ember halálát és több mint ötven sebesülését okozó terrorcselekmény elkövetését, a gyanú az Anszár al-Iszlám nevű szélsőséges csoportra terelődött. Bizonyíték azonban nincs arra vonatkozóan, hogy a csoportnak tényleg köze lenne a robbantáshoz - mondta el az iraki rendőrség átképzését irányító Bernard Kerik. A volt New York-i rendőrfőkapitány szerint a nyomozás sikeréhez törvényszéki orvosok és robbantási szakértők közreműködésére van szükség. A nyomozást kézbe vevő FBI-csapat hírek szerint több mint egy tucat ügynökből fog állni - jelentette a BBC.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek