Megadta magát a volt iraki belügyminiszter
Megadta magát az Irakot megszálló szövetséges erőknek Szaddám Huszein volt belügyminisztere. Mahmúd Ziáb al-Ahmed pénteki letartóztatását szombaton délután jelentette be az amerikai középső parancsnokság, amelyet világhírügynökség idéztek.
Dátum: 2003-08-09 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:32.485003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bukott iraki rendszer belügyminisztere a 29. számú körözött volt az amerikai-brit koalíciónak a legfőbb iraki vezetőkről készült 55-ös listáján. A Pentagon által kiadott kártyán Mahmúd Ziáb al-Ahmed a pikk 7-es lapon szerepelt. A közlemény szerint a volt miniszter letartóztatása "megerősítette a szövetség eltökéltségét Szaddám Huszein megbuktatott rendszere híveinek üldözésében." Mahmúd Ziáb al-Ahmed állítólagos letartóztatásáról egy hónappal
ezelőtt július 9-én volt már egy washingtoni közlés.
MTI - fidesz.hu