Magyarország jó úton jár
A magyar gazdaság kedvező adatairól beszélt pénteki sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2013-06-14 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:12:46.844053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Puskás Imre elmondta a kiskereskedelmi forgalom 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. A képviselő szerint ez köszönhető többek között a reáljövedelmek növekedésének, a rezsicsökkentésnek, és a történelmi mélyponton levő inflációnak. A politikus kedvezőnek és örömtelinek tartja, hogy a hazai ipar teljesítménye is növekszik. Beérik a komoly magyarországi fejlesztések eredménye – tette hozzá.
A képviselő arról is beszélt, hogy a fejlesztések következménye az is, hogy a foglalkoztatás szintje növekszik. A 2010-es kormányváltás óta Magyarországon 140 ezren dolgoznak többen, az elmúlt év azonos időszakához képest pedig közel 60 ezerrel; valamint 0,8 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta 2010 májusa óta, míg az uniós átlag 1,3 százalékos növekedést mutat ezen időszakban - fejtette ki.
['\n\t\t\n\t\tEzek a számok is azt igazolják, hogy Magyarország jó úton jár. A kedvező adatok azt mutatják, hogy a gazdasági növekedés rohamosabb tempóban mutatkozik meg. Joggal mondhatjuk, a nyolc szűk esztendő után jobb idők járnak ránk – szögezte le Puskás Imre. Hangsúlyozta, csökken az államadósság, a hiány is szinten van, a társadalom számára fontos ügyek biztonságban vannak.', 'A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése kapcsán Puskás Imre reményét fejezte ki, hogy a jövő héten Magyarország szabadul arról a szégyenpadról, ahová 2004-ben a szocialisták ültették.
']