Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iraki fenyegetés Magyarországnak

A Nemzetbiztonsági Hivatal megszigorította a kiemelt fontosságú állami intézmények és vállalatok, valamint a Ferihegyi repülőtér védelmét. Néhány iraki ellenállási szervezet megfenyegette azokat az államokat, amelyek az Egyesült Államok oldalán részt vesznek a békefenntartásban.


Dátum: 2003-08-10 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:33.348865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Értesülések szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal ezért újból megszigorította a kiemelt fontosságú állami intézmények és vállalatok, valamint a Ferihegyi repülőtér védelmét. A titkoszolgálat szerint mindez a megelőzést szolgálja.

A Nemzetbiztonsági Hivatal honlapján most közzétett dokumentum részletesen felsorolja azokat az intézkedéseket, melyeket a hivatal az iraki válsággal összefüggő terrorfenyegetettség csökkentésére tett. A dokumentum első helyen említi, hogy megszigorították a kormányzati és közszolgálati intézmények védelmét. A dokumentum említést tesz arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal folyamatos ellenőrzés alatt tartja azokat a Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárokat, akiknél felmerülhet a terrorszervezetekhez tartozás gyanúja.

A Ferihegyi repülőtér minden korábbinál szigorúbb nemzetbiztonsági védelmet kapott. A titkosszolgálati módszerekkel kiegészített védelem kiterjed az utasforgalom, a küldemények, a telefon, de még az e-mailforgalom fokozott ellenőrzésére is. Fokozott figyelmet kapnak a terrorizmust támogató országok listáján szereplő államokból érkezők bevándorlási kérelmei. Kiemelt nemzetbiztonsági védelmet kaptak a kiemelt ipari üzemek, mint például a százhalombattai kőolajfinomító. A fokozott éberség csalhatatlan jele, hogy az üzemi őrség szinte hiszterikusan reagál az idegenek megjelenésére.

Forrás: korridor.hu, mno

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek