Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap lesz Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulója

Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai újratemetésének vasárnap lesz a 24. évfordulója.


Dátum: 2013-06-14 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:12:52.728044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályának közlése szerint 9 órakor a belvárosi Vértanúk terén lévő Nagy Imre-szobornál katonai tiszteletadás mellett koszorúzással és néma főhajtással emlékeznek az 1956-os forradalom mártírjaira. A megemlékezésen részt vesz Áder János köztársasági elnök. A nap folyamán a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájánál protokollmentes megemlékezés lesz, bárki leróhatja kegyeletét.

Az 1956-os mártírok 1989-es újratemetése a rendszerváltozás egyik legfontosabb állomása volt. Nagy Imre miniszterelnök és a forradalom több áldozata évtizedekig jeltelen sírban volt eltemetve, míg 24 évvel ezelőtt méltó tiszteletadással valódi megnyugvásra leltek. Mindez szimbolikusan a demokratikus Magyarország létrejöttét is jelentette egyben - írták a közleményben. Az újratemetés napja az ötvenhatos vértanúk emléknapja.

Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án végezték ki. Az ellenük indított per 1958 júniusában zajlott, miután 1956 novemberében elfogták őket. A forradalmi események és a per között eltelt két évben az újjászerveződő hatalom szerint Nagy Imre és csoportja 1955-től kezdve tudatosan, az "imperialistákkal szövetkezve készült a proletárdiktatúra megdöntésére". A vádlottakat "a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel", illetve "szervezkedés vezetésével" vádolták, Nagy Imrét hazaárulással is. A zárt tárgyalás után Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra ítélték és kivégezték. Kopácsi Sándor életfogytiglani, Donáth Ferenc 12, Jánosi Ferenc 8, Tildy Zoltán 6, Vásárhelyi Miklós 5 éves börtönbüntetést kapott.

Kapcsolódó elemek