Harminchatodik hónapja folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma
A baloldal naponta vitatja a magyar emberek teljesítményét, de a tények azt igazolják, hogy Magyarország a foglalkoztatás terén is jobban teljesít, mint más európai országok – mondta Selmeczi Gabriella, szombaton.
Dátum: 2013-06-15 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:12:58.734195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Fidesz szóvivője az Eurostat pénteki jelentésére hivatkozva kifejtette: az Európai Unió országaiban továbbra is csökken a foglalkoztatottság. „Különösen aggasztó azoknak az országoknak a helyzete, amelyek hasonló pályán ragadtak, mint amilyenen Magyarország is volt 2010 előtt” – hangsúlyozta.', 'Selmeczi Gabriella ennek kapcsán felidézte, a baloldal kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség. „Görögországban és Spanyolországban harminc százalékhoz közelít a munkanélküliek száma, de Portugáliában is csaknem 18 százalékos a munkanélküliség” – jegyezte meg, utalva arra, hogy ezen országok „egyre mélyebb örvénybe kerültek, pénzügyileg nem stabilak, eladósodtak, és a nemzetközi szervezetek dróton rángatják őket”.
\n']
„Jó hír, hogy Magyarország már nem tartozik ezen országok csoportjába” – fogalmazott. A magyar emberek munkájának és a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően hazánkban harminchatodik hónapja folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma – emelte ki, hozzátéve: öt éve nem volt olyan kevés regisztrált álláskereső, mint most, azaz 20 ezerrel csökkent a számuk. A szóvivő különösen bíztatónak nevezte, hogy minden korcsoportban nő a foglalkoztatottak száma. Mindez szavai szerint azt jelzi, hogy a foglalkoztatást ösztönző adópolitika és a kormányzati programok „jól kiegészítik egymást, illetve segítik azt, hogy egyre többen találjanak munkát”.
Talpra állt az ország – szögezte le Selmeczi Gabriella, hangsúlyozva, hogy a Gyurcsány – Bajnai – kormányok alkalmatlanságának árát kamatostól fizetni kellett. 2014-ben már vissza tudjuk fizetni az utolsó fillérig az IMF-től felvett hitelt – utalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábbi nyilatkozatára. A szóvivő tájékoztatott arról is, hogy az ország költségvetése stabil, ezért a Fidesz abban bízik, hogy június 21-én kiengedik hazánkat a túlzottdeficit-eljárás alól. Az ország adóssága csökkenő pályára állt, amit végre az unió is elismer – jegyezte meg, felidézve: sokáig nem akarták elismerni az ország gazdasági teljesítményét.
„A baloldal szálljon le a kisvállalkozókról”
A szocialisták megszállott hadjáratot indítottak a kisvállalkozók ellen, akiknek "annyi a bűnük", hogy nyílt, törvényes pályázatokon indultak és nyertek – reagált Selmeczi Gabriella Gúr Nándor szocialista képviselő szombati sajtótájékoztatójára. Kifejtette: „a szocialisták pénteken épp a magyar gazdákat nevezték korruptnak. Meg vannak róla győződve, hogy mindenki olyan, mint ők maguk, akik az alvilágtól fogadtak el kenőpénzeket és kampánysegítséget, akiknél tombol a korrupció, és ezt még a vezető baloldali politikusok is elismerik, Bajnaitól kezdve Mesterházyn át Gyurcsányig”.
Ezért arra kérte a baloldalt, hogy, „szálljanak le a magyar kisvállalkozókról, és söprögessenek végre a saját házuk táján”.
„Mindenki az MSZP kenelből való” a baloldalon
A baloldalon csak a névtáblák cserélődnek, de a személyek nem változnak – reagált a szóvivő portálunk kérdésre, mi a véleménye arról, hogy a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 nevét "Korszakváltók Pártjára" változtatnák. Ennek kapcsán Szanyi Tibor egy elhíresült mondatát idézve azt mondta: „mindenki az MSZP kenelből való”.