Idén is kampányol a KIM a gyermekek áldozattá válása ellen
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idén is kampányol a gyermekek áldozattá válása ellen - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy veszprémi családi fesztiválon. Kiemelte: a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények nyolcvan százalékát közeli rokon, barát követi el.
Dátum: 2013-06-15 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:01.265246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közigazgatási és igazságügyi miniszter emlékeztetett: a tárca 2011-ben indította el a gyerekbarát igazságszolgáltatás nevű programját, amelynek célja megismertetni a gyerekekkel a jogaikat, valamint tanácsot adni, miként kerüljék el, hogy bűncselekmények áldozataivá váljanak.
Az áldozatvédelem területén belül a gyerekek különösen érzékeny csoportnak számítanak - hangsúlyozta. A kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények sajátossága, hogy ezek nyolcvan százalékát olyan személy követi el, aki iránt a gyermek feltétel nélküli bizalommal van, vagy érzelmileg erősen kötődik hozzá: szülők, nevelőszülők, rokonok, a család közeli barátok - tette hozzá.
A program egyben kampány is, amelynek keretében a szülők és gyerekek megismerik jogaikat, kötelezettségeiket, mire kell számítaniuk, ha kapcsolatba kerülnek hivatalos jogi szervekkel - közölte a miniszter.
A veszprémi Kabóciádé Családi Fesztiválra megérkezett az úgynevezett KIMI-kamion is, amelyben a gyerekek laptopok segítségével ismerkedhetnek meg a KIMI-vel, a jogosakeredes.hu oldal házigazdájával. Az oldal játékos formában mutatja be a jog és a törvények világát, de a webes felületen játszhatnak is a látogatók.
A programhoz 14 KIMI-mentor csatlakozott, közöttük ismert színészek - Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Őze Áron -, szombaton pedig tizenötödikként Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.
Navracsics Tibor tájékoztatása szerint a kamion a nyáron megyeszékhelyeken és az Erzsébet-táborokban várja a gyerekeket.