Rendkívüli nyári ülésszakába kezd a parlament
Rendkívüli nyári ülésszakot tart az Országgyűlés a jövő héten, a képviselők hétfőn és kedden, valamint pénteken tartják az évközbeli szünet előtti utolsó üléseiket. A képviselők - az előzetes napirend alapján - hétfőn öt indítványról dönthetnek, míg kedden mindössze egy előterjesztés részletes vitája miatt térhetnek vissza az ülésterembe.
Dátum: 2013-06-16 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:08.466569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Ház ülése a hét első napján 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, és ahogy az lenni szokott, interpellációkkal, azonnali kérdésekkel, majd kérdésekkel folytatódik.
A határozathozatalokat megelőzően parlamenti jegyzőválasztásra kerülhet sor, a mandátumáról közelmúltban lemondott kereszténydemokrata Stágel Bencét a szintén KDNP-s Vejkey Imre válthatja a tisztségben.
A szavazások során a kormány egészségügyi salátatörvényéről, valamint a frakciók diktatúrákat elítélő határozatairól dönthet az Országgyűlés, de zárószavazás várható arról az indítványról is, amely állami tulajdonú ingatlanokat adna át az önkormányzatoknak.
A képviselőknek többek között Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő mentelmi jogának sorsáról is dönteniük kell, azt követően, hogy Mokrai Mihály (MSZP) miskolci önkormányzati képviselő rágalmazás miatt feljelentette a kormánypárti politikust egy közleménye miatt.
A parlament végül havi tiszteletdíjának egyharmadára, vagyis 131 ezer forintra bírságolhatja a jobbikos Novák Elődöt egy, a sajtóbizottság ülésén tett, kijelentése miatt. A testület elnöke indítványában úgy fogalmaz, az ellenzéki politikus a bizottság ülésén olyan kirívóan sértő kifejezést használt, amiért az Országgyűlés korábban már pénzbírságot szabott ki rá. Novák Előd a közelmúltban "szocionistáknak" nevezte az MSZP-seket.
A határozathozatalokat követően azt a kormánypárti indítványt kezdhetik tárgyalni, amely a jegyzők és az aljegyzők esetében közigazgatási gyakorlatnak minősítene valamennyi olyan korábbi munkakört, amely a jogi szakvizsga megtételéhez szükség. A javaslat részletes vitájára kedden kerülhet sor, ami az előzetes napirend alapján az ülésnap egyetlen napirendi pontja.