Árvíz: a japán kormányfő elismerését fejezte ki a védekezésért
Abe Sindzó japán miniszterelnök az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott varsói tárgyalásán elismerését fejezte ki Magyarországnak azért a "fantasztikus összefogásért", amellyel elhárította az árvízveszélyt - közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.
Dátum: 2013-06-16 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:09.518483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Havasi Bertalan elmondta, a visegrádi országok miniszterelnökeinek és Japán kormányfőjének csúcstalálkozója után Orbán Viktor kétoldalú megbeszélést folytatott Abe Sindzóval. A tárgyaláson magyar oldalról részt vett Gottfried Péter, a miniszterelnök főtanácsadója és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára is.
A magyarországi dunai árvízhelyzet mellett az is szóba került a megbeszélésén, hogy számos japán cég fektet be Magyarországon, ezért a két ország befektetési hatóságai megállapodást kötnek majd Orbán Viktor - az év második felében várható - tokiói látogatása alkalmával - ismertette a sajtófőnök.