Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A diktatúrákat elítélő határozatokat hozhat a parlament

Öt indítvány elfogadásáról, köztük a különböző diktatúrák gyakorlatait elítélő határozati javaslatokról dönthetnek a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.


Dátum: 2013-06-17 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:09.890684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA Ház 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdi meg munkáját, majd interpellációkkal, azonnali kérdésekkel, kérdésekkel folytatódik az ülés.\xa0 A határozathozatalokat megelőzően parlamenti jegyzőválasztásra kerülhet sor, a mandátumáról közelmúltban lemondott kereszténydemokrata Stágel Bencét a szintén KDNP-s Vejkey Imre válthatja a tisztségben. A szavazások során a kormány egészségügyi salátatörvényéről, valamint a frakciók diktatúrákat elítélő határozatairól dönthet az Országgyűlés. Az MSZP kezdeményezésére a nemzetiszocialista, a Jobbik javaslatára a kommunista, a Fidesz indítványára pedig valamennyi diktatúra igazságtalanságait elítélő határozatot hozhat a Ház.

\xa0\xa0\xa0

Emellett zárószavazás várható arról az indítványról is, amely állami tulajdonú ingatlanokat adna át az önkormányzatoknak.\xa0 A képviselőknek többek között Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő mentelmi jogának sorsáról is dönteniük kell, azt követően, hogy Mokrai Mihály (MSZP) miskolci önkormányzati képviselő rágalmazás miatt feljelentette a kormánypárti politikust egy közleménye miatt. A parlament végül havi tiszteletdíjának egyharmadára, vagyis 131 ezer forintra bírságolhatja a jobbikos Novák Elődöt egy, a sajtóbizottság ülésén tett, kijelentése miatt. A testület elnöke indítványában úgy fogalmaz, az ellenzéki politikus a bizottság ülésén olyan kirívóan sértő kifejezést használt, amiért az Országgyűlés korábban már pénzbírságot szabott ki rá. Novák Előd a közelmúltban "szocionistáknak" nevezte az MSZP-seket, hétfői büntetése pedig már a harmadik lehet.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A határozathozatalokat követően azt a kormánypárti indítványt kezdhetik tárgyalni, amely a jegyzők és az aljegyzők esetében közigazgatási gyakorlatnak minősítene valamennyi olyan korábbi munkakört, amely a jogi szakvizsga megtételéhez szükséges. A javaslat részletes vitájára kedden kerülhet sor, ami az előzetes napirend alapján az ülésnap egyetlen napirendi pontja.']

Kapcsolódó elemek