Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Magyarország egységes és erős

A sikeres árvízi védekezés egy magabiztos és cselekvőképes ország teljesítménye volt – hangsúlyozta Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2013-06-17 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:18.236346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor napirend előtti felszólalása a parlamentben

['\n\t\t\n\t\tAz árvíz által közvetlenül veszélyeztetett emberek száma 206 ezer volt, közülük csak 1570 embert kellett kitelepíteni. 36 780 önkéntes regisztrált a katasztrófavédelemnél, de valószínűleg ennél jóval nagyobb volt a gátaknál dolgozók száma. A védekezés során 10 millió 179 ezer homokzsákot, 242\xa0500 köbméter homokot használtak fel – ismertette az adatokat a kormányfő.

Szólt arról is, a vészhelyzet kihirdetését követően a védekezés irányítását az állam 81 településen átvette az önkormányzatoktól. Tájékoztatott arról is, hogy a veszélyes anyagokkal dolgozó üzemeket is sikerült megvédeni.', '\xa0A múlt szombaton az árhullámot kikísértük az országból, vasárnapra minden magyarországi település lakói fellélegezhettek – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, helyreállítási biztost neveztek ki Bakondi György személyében, és megkezdődtek a helyreállítási munkálatok. Felhívta a figyelmet arra, hogy a valaha ismert legnagyobb árhullám úgy hagyta el az országot, hogy nem esett kár emberéletben, és komolyabb sérülés sem történt.\t\t\t\n']

A miniszterelnök úgy fogalmazott, a veszély elhárításához három dolog kellett: összefogás, szakértelem és szervezettség. Orbán Viktor köszönetet mondott a hivatásos szerveknek, vízügyi szakembereknek, önkénteseknek, a védekezési munkálatokban részt vevők ellátásában segítséget nyújtóknak, valamint a sajtó munkatársainak. Mindenki példamutatóan teljesített – szögezte le, hozzátéve: „le a kalappal azok előtt, akik bármilyen módon részt vettek a védekezésben”.

Az árvíz legfontosabb leckéje, hogy Magyarország megmutatta igazi arcát, a magyarok megmutatták, milyen nemzet a mienk – jelentette ki. Rámutatott, a sikeres árvízi védekezés egy magabiztos és cselekvőképes ország teljesítménye volt. Mint mondta, mindenki láthatta azt az egyszerű igazságot, hogy mi, magyarok szeretjük a hazánkat, és ha bajba kerül, akkor megvédjük.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3634, 'source_type': 'media', 'source_id': 10909, 'target_type': 'article', 'target_id': 128623, 'relation_type': 'describes'}