Bajnai "szegfűs kormány" miniszterelnöke volt
Bajnai Gordon miniszterelnökként semmit nem tett a 2006-os események tisztázásáért - fogalmazott Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő keddi napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2013-06-18 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:27.569452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tRévész Máriusz Bajnai Gordon országjárásáról szólva közölte: a volt kormányfő, bár fórumain tagadja, kisebbségi megbízott ciprusi cég képviselőjeként részt vett a Hajdú-Bét-ügyekben.\xa0Bírálta a korábbi miniszterelnököt, aki most olyan kijelentéseket tesz: a választóknak nem kell sem a narancs, sem a szegfű, holott ő is a szocialista kormány tagja, majd miniszterelnöke volt.
\xa0\xa0\xa0
Miniszterelnökként semmit nem tett a 2006-os események tisztázásáért - fogalmazott meg egy újabb kritikát, hangsúlyozta: bár Bajnai bírálja a kormány oktatással kapcsolatos döntéseit, nemcsak befagyasztották a pedagógusbéreket, de megszüntették a tizenharmadik havi fizetést, vagyis összesen 12-15 százalékkal csökkentek a bérek.
\xa0\xa0\xa0
A\xa0megelőző kormányzati ciklusok egyik legnagyobb vesztese a pedagógustársadalom volt', 'Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkár szerint Bajnai Gordon figyelmét elkerülhette, hogy a kormány béremelést tervez a pedagógusoknak.\xa0Szerinte a megelőző kormányzati ciklusok egyik legnagyobb vesztese a pedagógustársadalom volt, az elmúlt két év azonban azt mutatta: csak strukturális eredményekkel érhető el változás. Egyszerre tűzték ki célul a tehetséges fiatalok pedagógus pályára állítását és a tapasztaltak megbecsülését.\xa0', 'Cél, hogy az átalakítások a pedagógusokkal együttműködve történjen - fűzte hozzá. \xa0Közölte: a köznevelési törvény parlament előtt lévő módosítása a pedagógus-szakszervezetek együttműködésével készült, felidézte, az új előmeneteli rendszert magába foglaló változtatásokat szeptembertől bevezethetik.']