Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az intézkedések célja a tartós biztonság megteremtése

A kormányszóvivő szerint a mostani intézkedések egy három lépésből álló, korábban említett folyamat utolsó elemei.


Dátum: 2013-06-18 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:27.936753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semmi újdonságról nincs szó a kormány által bejelentett pénzügyi intézkedési csomagban – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta: a nemzetgazdasági miniszter már korábban világossá tette, hogy megvalósít egy három lépésből álló folyamatot. Ennek az első két intézkedése a zárolások, illetve bizonyos állami beruházások felfüggesztése volt, ezek a túlzottdeficit-eljárás alól való kivezetést célozták meg. A harmadik elemet pedig tegnap jelentette be Varga Mihály nemzetgazgasági miniszter - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

"Ez egy olyan tartalék létrehozását szolgálja, amely megakadályozza, hogy visszakerüljünk a túlzottdeficit-eljárás hatálya alá, vagyis a tartós biztonság megteremtését célozza" – húzta alá Giró-Szász András.

Beszélt arról is, hogy a tranzakciós illeték emelése a készpénzfizetések esetében elsősorban a cégeket érinti, és a gazdaság fehérítését szolgálja. "Sokan azt csinálták, hogy nagy összegben vettek fel pénzt a vállalkozásukból, majd ebből fizették ki az alkalmazottakat, hogy elkerüljék a tranzakciós illetéket" – magyarázta.

Gíró-Szász kifejtette: a távközlési adó emelése is a cégeknek jelent nagyobb terhet, nem a magánszemélyeknek. Számítása szerint a bejelentett intézkedések a háztartásoknak százezer forintonként 100-150 forint pluszterhet jelentenek majd.

Kapcsolódó elemek