Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország a foglalkoztatás terén is jobban teljesít"

Az uniós statisztikák szerint is a középmezőnyben van Magyarország a foglalkoztatottságot tekintve – emelte ki a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2013-06-18 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:28.303848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyugati mérések és az uniós statisztika is azt mutatja, hogy Magyarországon az elmúlt három évben nőtt a foglalkoztatottság – jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában kedden. Korábban Gúr Nándor, a szocialisták szakpolitikusa azt állította, hogy a kormányváltás óta 300 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma.

Hoppál Péter megemlítette: az idei első negyedévben 58 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, és Magyarországon immár 52 százalékra nőtt a nők foglalkoztatottsága, ami európai vonatkozásban is kiemelkedő adat. A szocialisták felvetésére, miszerint azért kedvezőek a munkaerőpiaci adatok, mert a kormány a külföldön dolgozókat is beleszámítja a foglalkoztatottak csoportjába, a Fidesz szóvivője azt mondta: a külföldön dolgozók csak akkor tartozhatnak ebbe a körbe, ha Magyarországon fizetnek adót. "Nyilván vannak ilyenek, de a statisztikai számokat ez nagyon kis mértékben befolyásolja" – hangsúlyozta.

"A foglalkoztatás 2009-re került a mélypontjára, ez a Gyurcsány-Bajnai-időszakra tehető: ekkor nemcsak a munkanélküliek aránya, hanem a munkát keresők száma is a legmagasabb statisztikai értéken állt. 2010 óta mindkét értéket sikerült fokozatosan javítani" – érvelt Hoppál Péter. Beszélt arról is, hogy a kormány munkahelyvédelmi akciótervének köszönhetően a háromgyermekes kismamák immár a legkisebb gyermek 8 éves koráig maradhatnak gyesen, és lehetnek főállású anyák, mellette pedig részmunkaidőben is dolgozhatnak.

"Sokan pedig a gyes ideje alatt tanulnak, s így stabilizálják munkaerőpiaci pozíciójukat. A kormány áttekintette, hogy olyan diplomákat kell kiadni, melyekkel nem a munkanélküliekkel, hanem izmos, érett munkavállalókkal gyarapítjuk az országot" – tette hozzá. Hoppál megemlítette azt is, hogy a foglalkoztatottak számát tekintve – az Eurostat adatai szerint – Magyarország a középmezőnyben van, és jobban teljesít ezen a területen is, mint korábban, a térség országaihoz képest.

Kapcsolódó elemek