Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: A katonák jelentették a fő erőt a gátakon

Az árvízi védekezés legválságosabb pontjain, például Győrújfalunál, Pilismaróton vagy Bátán a Magyar Honvédség katonái jelentették a fő erőt a gátakon, s "ez így van jól" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

Dátum: 2013-06-18 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:28.685506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Hende Csaba beszámolójában felidézte Pintér Sándor belügyminiszternek egy héttel ezelőtt a parlamentben tett kijelentését is, miszerint a honvédségi szállítóhelikopterek nélkül a Szigetköz nem lett volna megvédhető. "Ez tény" - szögezte le Hende Csaba. A tárcavezető elmondta, hogy a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi helyzetben való részvételét az ágazati katasztrófavédelmi terv határozza meg. Utalt arra, hogy már június 3-án 200 katonát igényeltek a Magyar Honvédségtől. Június 4-én a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, ekkor megkezdték a tartalékosok behívását, s másnap már be is vetették őket. Június 5-én már több mint háromezer katona dolgozott a gátakon.

Hozzátette, az értesített tartalékos állomány 92 százaléka az első informális értesítésre, az első telefonhívásra azonnal bevonult. Hende Csaba szerint megmutatkozott, hogy a honvédség tartalékos állománya nem látszólagos képesség, "hanem valóságos hadrafogható, vitéz, bátor magyar katonákról van szó", akik semmivel sem nyújtottak rosszabb teljesítményt, mint a hivatásos állomány tagjai. Arról is beszámolt, hogy volt egy tartalékos katona, aki a bázishelyén leittasodott. Őt azonnali hatállyal felmentették és szerződést bontottak vele.

A miniszter kiemelte: a tartalékos állomány révén most jóval nagyobb erőt, pontosan 1404 emberrel többet tudtak bevetni, mint a 2010-es árvíz idején, mivel akkor a valóságban nem volt tartalékos katonája a honvédségnek. A tartalékos katonákkal együtt 28 helyszínen mintegy kilencezer katonával segítették az árvízi védekezést. A fővárosban egy ezer emberből álló, bármikor mozgósítható tartalékállományt is állomásoztattak.

A tárcavezető beszámolójában szólt a honvédség által alkalmazott speciális eszközökről is, a helikopterekről, a lánctalpasokról, a csónakokról, illetve a most először katasztrófavédelmi feladatokra bevetett, pilóta nélküli repülőgépekről, amelyek légi felvételek készítésével állandóan összehasonlítható adatokat szolgáltattak az árvízi helyzet pillanatnyi állásáról, így nagy segítséget jelentettek a védekezésben. A miniszteri beszámolóra reagálva a bizottság valamennyi tagja elismerte és megköszönte a katonák helytállását.

Kocsis Máté, a bizottság fideszes elnöke kiemelte, hogy a honvédek a civilekkel szoros együttműködésben dolgoztak együtt. Közölte: az árvízi védekezésben "elévülhetetlen érdemeket szerzett a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség", s bebizonyosodott, hogy ütőképes és cselekvőképes kormánya és honvédsége van Magyarországnak.

Kapcsolódó elemek