Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ez a tendencia folytatódni fog"

Több pénz marad a magyar emberek zsebében, és úgy tűnik, hogy ez a tendencia tartós - jelentette ki Hoppál Péter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira hivatkozva, kedden.


Dátum: 2013-06-18 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:29.142130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Hoppál Péter sajtótájékoztatója

A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta: az első négy hónapban a nettó bérek 4,7 százalékkal, míg a reálbérek 4,1 százalékkal emelkedtek. „Ezzel egyidejűleg nagyjából 40 éves mélyponton van – 1,7 százalék - az inflációs ráta Magyarországon” – fűzte hozzá.

Hoppál Péter annak a reményének adott hangot, hogy ez a tendencia folytatódni fog. Ennek kapcsán szólt arról is, hogy a háztartások kasszájában is több marad a kormány rezsicsökkentő politikájának köszönhetően, ami szavai szerint „európai mintává válhat”.

Ugyanakkor a szóvivő emlékeztetett, hogy 2010 előtt volt olyan év, amikor 6-8 százalék is volt az infláció, de emellett a magas adók és a kiugróan magas rezsiköltségek is elvitték az emberek keresetének nagy részét. „A Gyurcsány – Bajnai – kormányok idején rekordméretű rezsitételeket kellett a családoknak fizetniük” – szögezte le a politikus.

Ma a Gyurcsány – Bajnai – kormányok szélsőséges gazdaságpolitikájával szemben egy másik szemlélet vezérli Magyarországot – mutatott rá, kifejtve: alacsony az infláció, csökkennek a rezsitételek, és folyamatosan, kiszámíthatóan növekszik a fizetések és a nyugdíjak értéke.

['\n\t\t\n\t\tArra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc hétvégi, keresztények elleni kirohanást is tartalmazó beszéde miatt lehet-e attól tartani, hogy egy jövőbeni baloldali kormány idején keresztényüldözés lesz, a szóvivő úgy reagált: keresztényüldözésre nem számít, de sok szempontból rossz helyzetbe kerülne Magyarország.', 'Ezzel összefüggésben felidézte: akik 2010 előtt vezették az országot a csőd szélére vitték a gazdaságot, és rekord adósságot halmoztak fel. De a történelmi felekezetekhez való hozzáállásukkal is nagyon rosszul teljesítettek – fűzte hozzá. Hoppál Péter elmondta azt is: a rendszerváltás óta az egyházi intézmények soha nem éltek meg olyan mélyrepülést, mint a Gyurcsány – kormány idején. „Nyilvánvaló, ha ők visszajönnének a hatalomba, erre lehetne számítani” – fűzte hozzá.

\n']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2644, 'source_type': 'media', 'source_id': 10922, 'target_type': 'article', 'target_id': 128651, 'relation_type': 'describes'}