Az idén is elindult a hegyvidéki UV-értesítő szolgáltatás
Az idén is UV-sugárzásmérő készüléket helyezett el a hegyvidéki önkormányzat a hivatala tetején, s magas értékeknél ingyenes SMS-t küldenek a regisztráltaknak a tennivalókról.
Dátum: 2013-06-18 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:31.087960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a napsütés bizonyos mértéken túl veszélyes, ezért a mérőegység felszerelésével, valamint az ahhoz kötődő szolgáltatással szeretnének segítséget nyújtani a szülőknek, hogy tudják, mikortól veszélyes a napon tartózkodni.
A rendszer az UV-sugárzás erős, 6-os értékénél küldi az első tájékoztató üzenetet azoknak, akik a www.hegyvidek.hu honlapon regisztrálnak, majd 8-as, vagyis extrém erős sugárzásnál megismétli a figyelmeztetést. A polgármester tájékoztatása szerint a szolgáltatás ingyenes, s mindaddig működtetik, amíg magas értékekre kell számítani.
Az UV-értékeket negyedik éve mérik a városrészben, és az idén először a kerület honlapján is nyomon lehet követni.