Bővülnek a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok
A közeljövőben jelentősen bővülnek a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára washingtoni tárgyalásai után kedden telefonon az MTI-nek.
Dátum: 2013-06-18 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:35.427973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemcsak a magyar kormány, hanem az amerikai cégek is úgy értékelik, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés egy sikertörténet - fogalmazott Szijjártó Péter, jelezve, hogy ennek köszönhetően az amerikai beruházások Magyarországon tavaly, év végére elérték a kilenc milliárd dollárt. Hatszáz amerikai vállalat működik Magyarországon, ahol az elmúlt tíz évben az amerikai cégek 40 ezer új munkahelyet hoztak létre fejlesztéseikkel - ismertette.
Az amerikai cégeknek a magyar befektetési környezetet az alacsony személyi jövedelemadó, a rugalmas munka törvénykönyve és a munkavállalók képzettsége teszi rendkívül kedvezővé - mutatott rá a külgazdasági államtitkár.
Kifejtette azt is, hogy az amerikai politikai és üzleti szereplők elismerik a magyar gazdaság teljesítményét, pozitívan értékelik a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, valamint az államadósság és a költségvetési hiány csökkentését.
Szijjártó Péter végül elmondta: az amerikai-magyar együttműködés legsikeresebb területe a gazdaság mellett a biztonságpolitika, Washingtonban ugyanis nagyra értékelik Magyarország afganisztáni katonai teljesítményét és a nyugat-balkáni stabilizációban való szerepvállalását.
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Washingtonban megbeszélést folytatott mások mellett a Procter and Gamble, az IBM, a Citigroup, a GE, a Honeywell és a Cargill vezetőjével, találkozott a képviselőház külügyi bizottságának republikánus elnökével és a kongresszus magyar baráti tagozatának vezetőivel.