Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elért stabilitást fenn kell tartani a jövőben is

A kormánynak nem áll szándékában "választási ajándékokat" osztogatni, mert úgy látja, hogy a nehezen elért költségvetési stabilitást a jövőben is fenn kell tartani - mondta Cséfalvay Zoltán államtitkár egy osztrák napilapnak.


Dátum: 2013-06-19 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:46.488072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Éppen elég teher volt az egész lakosság számára, hogy elérjük a stabilitást, hiszen Magyarország végül is az elmúlt száz év legnagyobb gazdasági válsága közepette három százalék alá szorította a költségvetési hiányt" - fogalmazott a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Wirtschaftsblattnak adott interjúban. Cséfalvay Zoltán úgy vélekedett, korábbi választási években képződött deficitek sokat ártottak a tartós gazdasági fejlődésnek. "Tanultunk a történelemből. A végre elért stabilitást fenn kell tartani a jövőben is" - tette hozzá.

2013-ban a konvergencia-program szerint jelenleg 0,7 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány, de a valós adat Cséfalvay Zoltán megítélése szerint ennél kedvezőbb is lehet, főként az autóiparban történt befektetéseknek, illetve termelésbővülésnek köszönhetően. Hosszú idő után először a bérek reálértékének emelkedése várható, a tavalyi szárazság okozta egyszeri hatás a mezőgazdasági szektorban pedig remélhetően az idén nem ismétlődik meg - fejtette ki.

Az államtitkár értékelése szerint az uniós gazdaságra vonatkozó jelenlegi előrejelzések alapján 2014-ben legkevesebb 1,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. Cséfalvay Zoltán a lap kérdésére válaszolva úgy vélekedett, hogy a gyenge forintárfolyam nem tartós versenyelőny, hanem "mankó, amire egy gyenge nemzetgazdaság rövid távon támaszkodni tud".

Kapcsolódó elemek