Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győri Enikő visszautasítja az EP liberális frakciójának csúsztatását

Visszautasítja Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára azt a "durva csúsztatást", hogy az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) európai parlamenti (EP) frakciója a Twitter-oldalán azt írta: a "Fidesz európai parlamenti képviselője" diktatúrának nevezte az uniót - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2013-06-19 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:47.631280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Külügyminisztérium közleményében hangsúlyozta, hogy a szóban forgó minősítés egy ellenzéki, az EP-be a Jobbik-listáján bejutott képviselőtől származik. A tárca arra reagált, hogy szerdán az EP állampolgári jogokkal, illetve bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának (LIBE) a Magyarországot értékelő Tavares-jelentésről tartott szavazása előtt éles szóváltás volt Juan Fernando López szocialista LIBE-elnök és Morvai Krisztina, a Jobbik színeiben politizáló független EP-képviselő között.

Morvai Krisztina kritizálta, hogy csak az éjjel kapták kézhez a szavazási jegyzőkönyvet, majd ahhoz még délelőtt, közvetlenül a szavazás előtt is csatoltak módosításokat. Másfelől a képviselő - hivatkozva arra, hogy a Tavares-jelentés részletesen taglalja a véleménynyilvánítás szabadságának fontosságát - közölte, hogy él véleménynyilvánítási jogával. Erre hivatkozva transzparenst bontott ki az ülésteremben, amelyre angolul az volt írva, hogy "EU diktatúra".

A LIBE spanyol szocialista párti elnöke erre felháborodottan reagált, és - hangsúlyozva, hogy ez nem ügyrendi hozzászólás - megvonta Morvaitól a szót. López Aguilar és Morvai között éles és hangos szóváltás következett, amelynek során a LIBE-elnök "fasisztának" minősítette az EP-képviselő megnyilvánulását. Morvai Krisztina ezt visszautasította.

Az összetűzés után jelent meg az ALDE Twitter-oldalán a Taveres-jelentésről tartott szavazás kezdetéhez kötődően az a bejegyzés, hogy "hihetetlen, de egyúttal nem meglepő, a Fidesz egyik EP-képviselője azzal vádolja az EU-t, hogy diktatúra". A bejegyzést később törölték.

A Külügyminisztérium a történtekre reagálva közleményében azt írta: "Győri Enikő a leghatározottabban visszautasítja a durva csúsztatást, és ismételten és nyomatékosan felszólítja a képviselőcsoportot és vezetőjét, Guy Verhofstadtot, hogy a továbbiakban tartózkodjék a tények meghamisításától és az európai polgárok félrevezetésétől."

Kapcsolódó elemek