Önkormányzati támogatás a debreceni befogadóállomásnál szolgáló polgárőröknek
A debreceni önkormányzat egymillió forint többlettámogatást ad a menekültek befogadóállomásának környékén járőröző polgárőrszervezetnek - jelentette be Papp László (Fidesz) stratégiai alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2013-06-19 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:49.036833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA helyhatóság ezzel is szeretne hozzájárulni a környéken élők biztonságérzetének javításához - tette hozzá Papp László a befogadóállomásnál tartott sajtótájékoztatón.\xa0Elmondta azt is, hogy a környéken megerősítve járőrözik a rendőrség: a gyalogos és a gépjárműves járőrök mellett lovas rendőrök is folyamatosan ellenőrzik a menekülttábort és környékét.
\xa0\xa0\xa0
Papp László emlékezetett rá, hogy a január elsején életbe lépett, a korábbinál liberálisabb uniós szabályozás miatt jelentősen megnőtt a menekültek száma a debreceni befogadóállomáson, s egyidejűleg megsokszorozódott a jogsértések és a környékbeli lakossági panaszok száma is.
\xa0\xa0\xa0
Emlékeztetett arra, hogy július elsején hatályba lép az idegenrendészeti törvény módosítása, amelynek értelmében a helyi közösség szabályait megszegő menekülteket idegenrendészeti őrizetbe lehet venni. Ez és a megerősített rendőri és polgárőri jelenlét remélhetőleg a jogsértések számának csökkenéséhez vezet - mondta Papp László.
\xa0\xa0\xa0
Az elmúlt hetekben már csökkent a lakossági panaszok száma', 'Becsky Tibor (Fidesz), a térség önkormányzati képviselője szerint az elmúlt hetekben már csökkent a lakossági panaszok száma. Reményét fejezte ki, hogy az idegenrendészeti őrizet új rendszerével kevesebben érkeznek majd menekültként a térségbe.\xa0', 'Dolycsák Ferenc, a Debreceni Polgárőr Egyesület tagozatvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: 140 tagjuk van, négy-nyolc polgárőr és ha kell, a kutyás járőrük is rendszeresen a menekülttábor környékén teljesít szolgálatot.\xa0Nemcsak a környező utcákat, hanem az autóbuszjáratokat is folyamatosan ellenőrzik, hétvégeken éjjel két óráig. Hozzátette, hogy az egymilliós támogatást elsősorban üzemanyagra, illetve eszközbeszerzésre fordítják.']