Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Nem lesz több utcaátnevezés ebben az önkormányzati ciklusban

A főpolgármester nem terjeszt több közterület-elnevezési kérelmet a jelen önkormányzati ciklusban a Fővárosi Közgyűlés elé.


Dátum: 2013-06-19 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:49.738666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István a szerdai közleményében arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy javasolja: a közgyűlés hozzon olyan határozatot, miszerint az ilyen kezdeményezéseket nem is tűzi a napirendjére. A főpolgármester nem zárja ki, hogy az ilyen tárgyú, sorozatosan és rendszertelenül beérkező kezdeményezések "csillapodása" után, 2014-et követően lesznek közterület-átnevezések, és az erre vonatkozó kezdeményezésekről tárgyilagos, körültekintő és méltányos mérlegelés után, évente egyszer dönthetne a közgyűlés.

"Hangsúlyozom ezenkívül - a tárgyszerűség kedvéért -, hogy egyes hírekkel ellentétben Tormay Cécile és Tom Lantos esetében jelenleg sem elfogadó, sem elutasító döntés nincs érvényben" - írta Tarlós István.

Kapcsolódó elemek