Megnevezték a követség támadóját
Három nappal a Jordánia bagdadi nagykövetsége ellen elkövetett pokolgépes merénylet után a vasárnapi bagdadi sajtó megnevezte azt a jordániai származású férfit, aki értesülések szerint alaposan gyanúsítható a robbantás elkövetésével.
Dátum: 2003-08-10 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:37.700578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Al-Taakhi vezércikke szerint az iraki rendőrségnek bizonyítékai vannak arra, hogy az augusztus 7-én elkövetett merényletet Abu Muszab Azzarqavi követhette el. Az Al-Taakhi beszámolója szerint a jordániai származású férfi Afganisztánban kapott kiképzést, és társaival együtt harcolt Oszama bin Laden terrorista vezér oldalán, majd egy súlyos lábsérülést követően Irakba menekült. A csütörtöki robbantás után az iraki rendőrség az amerikai egységekkel közösen házkutatásokat tartott Abu Muszab és társai rejtekhelyein, ahol több vegyi- és biológia fegyver használatával kapcsolatos dokumentumot és más, az Al-Kaida terrorszervezettel is összefüggésbe hozható iratot is találtak. A bagdadi napilap részletesen beszámol arról, hogy Abu Muszab és tizenöt-húsz fős csoportja jelentős támogatást kapott Szaddám Husszein iraki elnök rezsimjétől. Az Al-Taakhi idézi Ajjad Allavit, az iraki kormányzótanács tagját, aki a nyomozással kapcsolatban kijelentette: az iraki rendőrség a vizsgálatok során több olyan személyhez is eljutott, akiknek Abu Muszabbal együtt közük lehet a jordániai nagykövetség ellen elkövetett támadáshoz. Ha az amerikai szervekkel közösen folytatott nyomozás lehetővé teszi, napokon belül nyilvánosságra hozzuk a gyanúsítottak teljes listáját. Jordánia bagdadi nagykövetségének környékén közben tovább folyik a vizsgálat. A merénylet helyszínén az amerikai egységeken kívül a jordániai hadsereg és rendőrség illetékesei is bekapcsolódtak a több napig tartó szemlébe - jelentette Peremiczky Attila Bagdadból. Az augusztus 7-én délelőtt elkövetett robbantásos merénylet kapcsán egyre több olyan hír van forgalomban, amelyek szerint a terrorakcióhoz köze lehet Ahmed Csalabinak, az Iraki Nemzeti Kongresszus vezetőjének. Az Al-Arabija és az Al-Dzsazíra beszámolói szerint az olajügyi miniszteri tárca várományosa többször is megfenyegette a Jordánia hatóságokat és a sajtót a személye elleni támadások miatt. Mint ismeretes, Ahmed Csalabi ellen több jelentős gazdasági bűncselekmény miatt elfogatóparancs van érvényben Jordániában.
MTI - fidesz.hu