Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarok a világ egyik legnagyobb kulturális fesztiválján

Megkezdődött vasárnap a világ legnagyobb szabású kulturális eseményei közé tartozó Edinburghi Nemzetközi Fesztivál.A gyönyörű skót városban a negyvenes években tartották az első kulturális találkozót, amely mára fesztiválok egész sorává nőtte ki magát, rengeteg turistát vonzva a környékre. Különösen nagy sikert mondhat magáénak a Nemzetközi Alternatív Fesztivál, amelynek keretében idén már 20 ezer különféle előadást rendeznek.


Dátum: 2003-08-10 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:38.003819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idei sorozat előkészületeit megzavarta az a tavaly év végi tűzvész, amely több millió fontnyi kárt okozott a világörökség részét képező középkori városnegyedben, ahol a fesztiválok számos eseménye is zajlik. Akkor több mint 150 lakost kellett kitelepíteni a tűz és a sűrű füst miatt, és számos ódon épület faszerkezete is a lángok martalékává vált, de a legnagyobb nevezetességektől sikerült távol tartani a tüzet. A nemzetközi fesztivál augusztus 30-ig tart, ezalatt nívós opera-, balett-, színházi és klasszikus zenei előadásokat mutatnak be, többnyire kis közönségnek, és viszonylag olcsón. Számos előadásra már jó előre eladták a jegyeket, a legnagyobb slágernek Richard Wagner Gyűrű-trilógiájának teljes terjedelmű - több estés - bemutatója számít, amelyre már tavaly októberben elkelt minden jegy. A fesztiválról nem hiányozhat a magyar művészeti élet sem. Nagy érdeklődés előzi meg Schiff András zongoraművész, valamint az Auer-vonósnégyes fellépéseit, amelyeket több estén is a zenei programba iktattak. Az edinburghi rendezvénysorozatot idén is könyv- és filmfesztivál egészíti ki. A brit sajtó mindkettő kapcsán arról ír, hogy mind a könyvkiadás, mind a filmipar jelentős fellendülést mutatott az idén, a brit filmek külföldön is igen nagy keresettségnek és népszerűségnek örvendenek. Rendeznek még tudományos, gyermekszínházi, dzsessz és blues zenei fesztivált, sőt három hétig tetoválási bemutatót is tartanak. Az immár egy hete zajló alternatív fesztivál - amelyet a fő fesztiváltól eltérően nem meghívásos alapon és a fellépők előzetes szűrése nélkül rendeznek - eddig vegyes fogadtatású bemutatókat produkált. Mivel ezen a legelképesztőbb jellegű és tartalmú előadások is bemutathatók, az összesen több tízezresre várt létszámú nézőseregre olyan meglepetések is várnak, mint a semmit be nem mutató bemutató. Emiatt azonban akad olyan fellépés is, amelyre - a sokszor ingyenes belépés ellenére is - gyakorlatilag senki nem kíváncsi. Telt házas sikernek bizonyult viszont itt is a Gyűrű-trilógia, amely azzal vonzott hatalmas érdeklődést, hogy töredékére - kevesebb mint másfél órásra - rövidített, de tartalmában az eredetit hűen követő előadásra szerkesztették át.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek