A szocialisták a megszorítások rabjai
A magyar emberek nem kérnek többé azoknak a pénzügyi tanácsaiból, akik tönkretették az országot, se abból, hogy ők fizessék a baloldal hibáinak árát - reagált Burány Sándor szocialista képviselő csütörtöki sajtótájékoztatójára a Fidesz-frakció.
Dátum: 2013-06-20 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:13:59.816289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlésük szerint, míg a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején a szélsőséges gazdaságpolitika árát sorozatos megszorításokkal a magyar embereken hajtották be, addig ma a szükséges pluszbevételeket az extraprofittal rendelkező ágazatok és a tehetősebb üzleti szféra fokozottabb hozzájárulása adja.
A baloldal kormányzása alatt a magyar emberek zsebéből mindig csak kivett - jegyzik meg, hangsúlyozva, hogy ezzel ellentétben a Fidesz nem hagyja, hogy nemzetközi nyomásra a nyugdíjak és a bérek csökkenjenek, vagy más, a magyar családok megélhetését veszélyeztető lépésekre kényszerítsék az országot. A mostani pénzügyi intézkedések ahhoz szükségesek, hogy végérvényesen kiszabaduljunk a túlzottdeficit-eljárás alól, amibe a szocialisták miatt került az ország - zárul a közlemény.