Ahol találkozik egymással Belváros és Ferencváros
Ferencváros ma gazdagabb lett ezzel a gyönyörűen megújult térrel – jelentette ki Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő a Csarnok tér átadásán. Ugyanitt Bácskai János, a kerület polgármestere arról beszélt, reméli, a megújult közösségi teret egyaránt megkedvelik majd a turisták és a környék lakói is. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.
Dátum: 2013-06-20 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:01.689321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bácskai János, felidézve a környék 150 évvel ezelőtti hangulatát, elmondta, a Csarnok téren jól megfér egymás mellett a piac, a kulináris élvezetek utáni vágy, az egyetemek és a kultúra is. Belső-Ferencváros újraéledt, érdemes ide eljönni turistaként is, és jó itt élni is – tette hozzá a kerület polgármestere. Rámutatott, a térhez szorosan illeszkedik a Ráday utcai „kulturális sokaság”, a hangulatos vendéglátóhelyekkel és kiállítóterekkel. Emellett a Duna-part felé is egyre nyitottabb a kerület – szögezte le.
Úgy fogalmazott, Ferencváros a Csarnok tér átadásával egy közösségi térrel lett gazdagabb, ami nemcsak az ide látogatóknak, hanem a környéken élőknek is kellemes kikapcsolódásra ad lehetőséget.
„Visszaadták azt, ami jár a ferencvárosiaknak”
Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, ez a fejlesztés világos példája annak, hogy Magyarország és Budapest jobban teljesít megújulásban, valamint az uniós pénzek lehívásában. A szomszédos Belváros polgármestereként nagyon örülök annak, hogy megvan az a pont, ahol találkozik egymással Belváros és Ferencváros – jelentette ki.
Még több a zöldfelület
Szűcs Balázs, Ferencváros főépítésze a téren található Infopontban arról tájékoztatott, a Csarnok tér a Belső-Ferencváros kulturális negyed projekt keretében, uniós támogatással újult meg. A beruházással tulajdonképpen a Vásárcsarnok „kertjét” hoztuk létre, reményeink szerint a turisták majd útjukat innen fogják folytatni Belső-Ferencváros hangulatos utcái felé – emelte ki.
A „Belső-Ferencváros kulturális negyed fejlesztése” elnevezésű városrehabilitációs projekt négy fejlesztési területet ölelt át: örökségvédelem, városkép fejlesztése- megújítása, helyi gazdaságfejlesztést szolgáló üzleti portálok felújítása, valamint közlekedésszervezési tevékenység.
A megújult Csarnok téren 55 fát és 3500 virágot ültettek el, tovább növelve ezzel Ferencváros zöld négyzetmétereinek számát.