Ismét hazudott a Népszava
Ismét valótlan dolgot állított a Népszava. Néhány hónapon belül ez a második olyan alkalom, hogy helyreigazításra szorult a lap tartalma. Úgy tűnik a szerkesztőség mindent elkövet annak érdekében, hogy nyomtatott és online felületén is hazugságokkal járassa le Kocsis Mátét és az általa vezetett önkormányzatot - olvasható a józsefvárosi önkormányzat közleményében.
Dátum: 2013-06-20 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:04.307042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
„2013. 06. 17-én megjelent lapszámunk Belföld rovatában Elítélték a fideszes Kocsis Máté édesapját című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Kocsis Sándort elítélték, s ezzel olyan látszatot keltettünk, mintha súlyos bűncselekményt követett volna el” – ismerte el a Népszava. A valóság ezzel szemben az, hogy Kocsis Sándort soha nem ítélték el közokirat hamisítás miatt, olvasható a helyreigazított cikk folytatásában.
Az elmúlt fél évben nem ez volt az egyetlen valótlan állítása a Népszavának. A lap internetes oldalán Török Zsolt, az MSZP szóvivője által kiadott hamis állításokat tartalmazó szocialista közleményt vette át. A cikk bevezetőjében az MSZP-s közlemény szó szerinti idézésével arról számolt be, hogy „súlyos, erkölcsileg elfogadhatatlan közpénztalicskázó ügy” zajlik a kerületben. Török Zsolt egyébként a szocialisták közleményében foglalt hamis állításokat Szabó Gábor egykori SZDSZ-es józsefvárosi önkormányzati képviselő blogjáról másolta ki. A cikk megjelenése után Józsefváros Önkormányzata valótlan tények állítása miatt helyreigazítási kérelemmel fordult a Népszava szerkesztőségéhez. Miután a hírportál a helyreigazítást nem tette közzé, az önkormányzat bírósághoz fordult. A Fővárosi Törvényszék ítéletében nemrég helyreigazításra kötelezte a szerkesztőséget.
Józsefváros Önkormányzata és polgármestere, Kocsis Máté azt reméli, hogy a lap felhagy a hazugságok gyártásával, a jövőben pedig az objektív újságírás szabályait betartva teszi közzé híreit.