Szentpéterváron tárgyalt Szijjártó Péter
A magyar-orosz gazdasági együttműködés szorosabbra fűzéséről, valamint a magyar cégek oroszországi szerepvállalásának és Magyarország energiabiztonságának növeléséről tárgyalt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön a Szentpéterváron tartott nemzetközi gazdasági fórumon.
Dátum: 2013-06-20 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:05.070397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar államtitkár Szentpéterváron találkozott a SOCAR, az azeri állami olajipari vállalat elnökével, Rovnag Abdullayevvel is, akit arról tájékoztatott, hogy Magyarország energiabiztonsága szempontjából fontos lenne, hogy az azeri gázt Közép-Európán, vagyis a Nabucco West vezetéken keresztül szállítsák a kontinensre. Elmondta, hogy a Magyarország alatti földgáztároló kapacitás köztulajdonba kerülése "a végső fázisában is", amit az azeri vállalat kifejezetten pozitív szempontként értékelt.
Szijjártó Péter programja során előadást tartott a fórumon - amelyen részt vett Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke is -, kifejtve, hogy Magyarországon megtörtént egy új gazdasági modell felépítése, majd bemutatta a magyar kabinetnek például az adórendszer átszervezése érdekében tett lépéseit.