Kifejezetten gazdabarát földtörvény áll a parlament előtt
A vidékfejlesztési miniszter szerint az új földtörvény egyszer s mindenkorra véget vet a spekulációs ügyleteknek.
Dátum: 2013-06-21 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:10.174648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta: egyre népszerűbb a tudatos vásárlói magatartás, az emberek jobban megnézik, mit vásárolnak. Egyre többféle élelmiszer kerül a gazdapiacokra, melyeket a termelők maguk dolgoznak fel. Ilyen a kézműves sajt, csokoládé, szörp, lekvár, házi tészta, a húsárukról nem is beszélve – sorolta a miniszter.
Hangsúlyozta: ha a gazdák közvetlenül tudnak feldolgozni és értékesíteni, akkor a haszon nagyobb része marad náluk, a fogyasztó pedig méltányos áron tud hozzájutni a termékekhez, hiszen a különböző kereskedelmi, raktározási, marketingköltségek nem jelennek meg az árban. Így mindenki jobban jár. A közvetlen értékesítésben vont élelmiszerek aránya három évvel ezelőtt 8 százalék volt, jelenleg 12-16 százalékra tehető, ami egy nagy kereskedelmi lánc részesedése.
Beszélt arról is, hogy ma döntés születik a földtörvényről, és új időszámítás kezdődik a földviszonyok vonatkozásában. Egy kifejezetten gazdabarát földtörvény áll a parlament előtt, mely biztosítja, hogy a földművesek vehessenek földet, és a nemzeti kincset jelentő földvagyon magyar tulajdonban maradjon. A zsebszerződésgyanús eseteknél a magyar államnak elővásárlási joga lesz. Hatóság vizsgálja majd, ki kíván földet vásárolni, annak ugyanis a többi közt feltétele lesz a helyben lakás is. A spekulációs ügyleteknek egyszer s mindenkorra vége lesz, az új földtörvény pedig atombiztos védelmet biztosít a magyar földnek – szögezte le.