Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényt fogadott el a Ház a büntetőeljárások gyorsítása érdekében

A büntetőeljárások elhúzódásának megakadályozása érdekében fogadott el törvénymódosítást pénteken az Országgyűlés, így csökkenhet a törvényszékek és a Fővárosi Ítélőtábla leterheltsége.


Dátum: 2013-06-21 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:11.995216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter indítványát 321 igen szavazattal, 9 nem ellenében fogadta el az Országgyűlés.

Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a múlt héten számolt be arról, hogy miután az Európai Bizottság észrevételeire válaszul a kormány megszünteti a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetőségét, új megoldást javasolnak a bíróságok leterheltségének csökkentésére.

Ennek érdekében egyrészt öt év alatt hatmilliárd forinttal növelik az igazságszolgáltatási szervek támogatását, másrészt törvénymódosítási javaslatot terjesztettek be. Utóbbit fogadta el pénteken a parlament, elsősorban a törvényszékek leterheltségét csökkentve azzal, hogy az ügyteher egy részét átcsoportosítják a kevésbé leterhelt járási bíróságokra.

A hivatali bűncselekmények közül a jövőben csak a hivatali visszaélés tartozik majd törvényszéki hatáskörbe. A vagyon elleni bűncselekmények esetében pedig - kivéve a vagyon elleni erőszakos bűncselekményeket - csak a legsúlyosabban minősülő cselekményekre terjed ki a magasabb szintű bíróság hatásköre.

A Fővárosi Ítélőtábla leterheltségén úgy enyhítenek, hogy egyes megyék ügyei átkerülnek a Szegedi és a Debreceni Ítélőtáblára.

Csökken a kiemelt ügyek száma is, és változás, hogy a soron kívüli eljárások között ezentúl ügyintézési sorrendet állítanak fel.

Emellett megszüntetik a Fővárosi Törvényszék kizárólagos hatáskörét és illetékességét a külföldi ítéletek érvényének elismerése esetében.

Lehetővé teszik továbbá, hogy az előzetes letartóztatás maximális idejének letelte miatt szabadlábra helyezett fogvatartottak - ha elrendelik házi őrizetüket - a jövőben technikai nyomkövetővel is ellenőrizhetők lesznek - hozzájárulásuk nélkül is.

Répássy Róbert korábban azt mondta, hogy a törvénymódosítási indítványt a belügyminiszter, az Országos Bírósági Hivatal és a Legfőbb Ügyészség közreműködésével dolgozta ki az igazságügyi tárca.

A törvénymódosítás szeptember 1-jén lép hatályba.

Kapcsolódó elemek