Egy járommal kevesebb
Egyszer majd talán megírja valaki ennek is a történetét – jegyezte meg ironikusan a minap Orbán Viktor annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság bejelentette: Magyarország esetében is javasolja az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás megszüntetését.
Dátum: 2013-06-22 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:23.114554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahogy várható volt, az Ecofin döntése tegnap az előzetes brüsszeli ajánlást erősítette meg. Lekerültünk az uniós szégyenpadról, nem fenyegethetnek minket a támogatások elvonásával, és ami a legfőbb: kénytelen-kelletlen, de elfogadták a 2010 óta regnáló új magyar gazdaságpolitika létjogosultságát. Komoly győzelmet arattunk tehát. Persze nem azért, mert sikerült teljesítenünk azt, amit az államháztartási hiány terén az EU-tagság előírt nekünk.
Az ütközetet azzal nyertük meg, hogy a költségvetési lyukak betöméséhez nem a szokásos, a nemzetközi szervezetek által ajánlott, lakosságot érintő megszorításokkal teremtettük elő a fedezetet, hanem a közteherviselés radikális átrendezésével. Azt az utat választotta a kabinet, amit más még nem merészelt: a multinacionális nagytőke és a befektetők érdekeivel szemben, az általuk előállított profit érezhető megcsapolásával növelte a büdzsé egyensúlyát helyreállító államháztartási bevételeket.
A teljes írás elolvasható az mno.hu oldalon.