Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hárommillió hordó olaj naponta

Kuvait olajtermelése 2020-ra közel megduplázódik, napi négymillió hordóra - jelentette ki az al-Watan című lapnak adott nyilatkozatába a kuvaiti helyettes olajminiszter.


Dátum: 2003-08-10 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:40.397423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vasárnapi nyilatkozat szerint a kuvaiti olajtermelés 2005-ig 3 millió hordó/napra nő, és 2010-ben már 3,5 millió hordó lesz naponta, a jelenlegi elképzelések szerint. Kuvait, amely a Kőolajexportáló Országok Szervezetének tagja, a világ nyersolajkészleteinek mintegy 10 százalékát mondhatja magáénak. Jelenleg 2 millió hordónál valamivel több nyersolajat termel ki naponta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek